Márton-napi felvonulás

 „Dort oben leuchten die Sterne, hier unten leuchten wir”

Csütörtökön végre eljött a gyerekek által oly nagyon várt Márton-napi ünnepség ideje. Egész héten folyt a készülődés a németes csoportokban: lampiont barkácsoltak, énekeket tanultak, kisfilmeket néztek Szent Márton életéről. A harmadik évfolyamosok pedig próbáltak az előadásra: az egyik csoport (3.m) a „köpenyosztás” jelenetét adta elő német nyelven, a másik két csoport pedig lampionos tánccal készült (3.s, 3.n).

Aznap délelőtt már igazán nagy volt az izgalom, gyűltek a szülők által beküldött sütemények az osztályokban. Délután 4-kor megérkezett a Nyitnikék óvoda németes csoportja is, kezükben apró kis lampionokkal. Az előadás után elindult a felvonulás, ezalatt a tanító nénik villám sebességgel terítették meg az udvari asztalokat és rejtettek el többszáz papírlibát az udvaron. A megtalálók egy kis édességet kaptak, de jól esett a hidegben a forró tea is a sütemény mellé. A felnőttek beszélgetve, a gyerekek sötétben bújócskázva töltötték ezt az estét.

Köszönjük a Budakalászi Német Nemzetiségi Önkormányzat támogatását!

németes munkaközösség