Tanévzáró ünnepély 2024

Június 27-én 17 órakor tartottuk meg a Kalász Suli évzáró ünnepségét.

A „sok jó ember kis helyen is elfér” mondás szellemében - és a záportól kicsit tartva - a tornateremben gyülekeztek a gyerekek és a szülők.

 

A műsoron az ötödik évfolyam tanulói léptek fel. Meghallgattuk a Tavaszi szél című dalt furulyán játszva, s Mentovics Éva: Hurrá, vakáció című versét. Igazgató úr záróbeszédében megköszönte azoknak a szülőknek a munkáját, akik idén kiemelten sokat segítették a munkánkat.

 

Átadta az év alsós büszkesége díjat Tóth Rebeka 4.b osztályos tanulónak, s megköszönte Lávinger Ildikónak, a Budakalászi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökének iskolánk támogatását. Végül egy ritmusos dallal, a Cup songgal búcsúztattuk a tanévet, és köszöntöttük a nyarat.

A harang megkondulása jelezte a tanév végét, ezt követően a gyerekek az osztálytermükben megkapták a bizonyítványt.

 

Tanulóinknak gratulálunk az egész éves munkájukhoz és sok pihenést, élményekben gazdag szünidőt kívánunk!