Huszár a javából

Májusban a Nemzeti Lovas Színház János vitéz című előadását néztük meg. A darabban Mohácsi Márk játszotta az egyik huszárt, akit a társulat tagjai a tavalyi év színészének választottak.

 

Hogyan döntötted el, hogy színészkedni fogsz?

Körülbelül 7 éves lehettem, amikor a szüleimmel és a nagyszüleimmel elmentünk a Budapesti Operettszínházba, ahol a Mozart című musicalt néztük meg. Ekkor Mészáros Árpád Zsolt, Dolhai Attila, Bereczki Zoltán és Szabó P. Szilveszter nagy kedvencem lett. Azután, rá körülbelül 2 hétre megnéztük a Rómeó és Júliát. Arról már úgy jöttem ki, hogy mondtam anyukámnak, a szüleimnek, hogy én szerintem színész szeretnék lenni. Ezt így mondtam, hogy szerintem, mert nem tudtam, hogy mi kell ehhez a pályához, de azt tudtam, hogy valószínűleg, én ebben fogom megtalálni a boldogságomat. Három hét telt el, amikor anyukám hazajött, hogy van egy jegy a Padlás című musicalre, amit a Szigetszentmiklósi Sziget Színház játszik Pintér Tibor főszereplésével. Arra elmentünk, az előadás után beszélgettünk a színészekkel, akik azt mondták, hogy van ott egy Musical Stúdió nézzem meg. Elmentem, beiratkoztam oda még abban az évben, majd a 4 évet kijártam, kisebb-nagyobb szerepeim lettek. Rá öt évre elkezdtem lovagolni. Megalakult a Nemzeti Lovas Színház, először Komáromban, de onnan eljöttünk, és utána megalakult 5 vagy 6 éve a Nemzeti Lovas Színház. Azóta vagyok itt.

Iskolánk tanulója lett az év diákújságírója

A közel 30 éve működő DUE (Diákújságírók Országos Egyesülete) május 11-én rendezte meg a 25. Országos Ifjúsági Sajtófesztivált. A rendezvénynek a budapesti TESLA adott otthont. Az esemény támogatói között számtalan médium mellett a Honvédelmi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is ott volt. Ünnepélyes keretek között ezen a napon adta át a DUE elnöksége a Tehetségkutató Diákmédia Pályázat nyerteseinek jutalmát, az elismerő okleveleket. Iskolánk diákújságíró csapatából öten vettek részt az országos megmérettetésen.

Kitartó és szorgalmas munkájuknak köszönhetően ketten is kimagasló eredményt értek el.

Schuster Dominic (6.c) a zsűri különdíjában részesült,

Varga Izabella (8.a) pedig az „Év diákújságírója” lett,
I. helyezést kapott az általános iskolások versenyében.

Varga Izabella cikkét az alábbi linken olvashatják:

>>Interjú Peter Srámekkel<<

Szívből gratulálunk tehetséges diákjainknak és felkészítő tanáruknak, Séra Andreának, aki iskolánkban az újságíró szakkört vezeti!

 

„Az ember ott érzi otthon magát, ahol szeretik”

Él Magyarországon egy olyan énekes, aki ugyan szlovák nemzetiségű, de itt lett ismert művész. Sokan és egyre többen szeretik, hiszen egy nyitott, barátságos, kedves ember. Új otthont választott magának, mégpedig hazánkat. Ő Peter Srámek.

Néhány évvel ezelőtt az egyik tehetségkutató műsorban való szereplésed miatt költöztél Budapestre, azóta itt is élsz. Mi miatt döntöttél úgy, hogy végleg Magyarországra költözöl?

Az az igazság, hogy azért költöztem ide, mert ide köt a munkám, itt közel vannak hozzám azok az emberek, akikkel dolgozom. Bármikor tudunk beszélni és találkozni. A turnémenedzser nagyon közel lakik hozzám, vele járok fellépni, így sokkal egyszerűbb, mintha Szlovákiából kellene ide utaznom. Sokkal egyszerűbb a zenekarommal is próbákra járni. Amikor a tehetségkutatóban voltam, sokat utaztam anyukámmal a sok próba miatt. Egy hét alatt oda-vissza volt, hogy négyszer utaztunk a vonattal, mert nem itt laktunk Magyarországon. Ezért is gondolom, ha valamit 100%-osan akarsz csinálni, ott kell élned. Megmondom őszintén, hogy azért élek itt, mert imádom Magyarországon az embereket. Azt gondolom, hogy az ember ott érzi otthon magát, ahol szeretik, és én ezt nagyon is érzem itt, ezért igyekszem ugyanazt visszaadni.

„Aki hangszeren játszik, máshogy áll a világhoz”

Évek óta zongorázom. Szeretem, ahogy összeállnak, megszólalnak a darabok a kezem alatt. Mégis 12 éves fejjel is biztosan tudom, hogy soha nem lesz belőlem zongoraművész. Van egy nagy hibám: utálok gyakorolni. Mindig izgatott a kérdés: vajon könnyű a született tehetségeknek, akik már kiskoruk óta tudják, hogy mit fognak csinálni egész életükben? Vagy nem is tudják, csak a tehetségük miatt elvárják tőlük és talán nincs is más választásuk? Vajon a felnőtt művészeknek ez könnyen megy? Hauser Adrienne zongoraművésznő mesélt nekem az életéről.

„…a magyar irodalomban a költészet egy igazi aranybánya”

Néhány év kihagyás után ismét eljutottam egy Halász Judit koncertre. Egészen másképp érintett meg, más füllel hallgattam, mint kisgyermekként. Meglepődtem, mert most is ugyanúgy elvarázsoltak a dalok, mint régen, de még több szépséget fedeztem fel az ismerős szövegekben. Ahogy végignéztem a közönségen, láttam, hogy meglepő módon több a felnőtt, mint a gyerek, és a felnőttek ugyanolyan őszintén élvezik az előadást, mint az első sorokban ugráló, táncoló gyerekeik.