Neue Zeitung Junior

A Kalász Suli 5.b osztálya a Neue Zeitung Junior című újságban mutatkozik be november hónapban.Íme az oklevél és a bemutatkozó interjú,melyben elmondjuk,miért is vagyunk szuper osztály.

 

Felújítás a Kalász Suli udvarán

Rendkívüli összefogás eredménye, hogy iskolánk nagyudvarának mintegy 100 m2-es területe, a színpad és az öreg épület közötti részen új gumiburkolatot kapott az őszi szünet folyamán. Így az eddig gyakran sáros, vizes terület egész évben használhatóvá vált a gyerekek számára és nagy örömére.

1956 hőseire emlékeztünk

Az 1956-os forradalom ünnepén alsó és felső tagozatunk külön programmal emlékezett meg az akkori eseményekről.

Idén a 4. a  osztályosok megható műsorát tekinthették meg az Omszk-tó partján lévő kopjafánál a kisebbek, akikhez az ötödikes évfolyamunk is csatlakozott. A rendezvény végén pedig minden osztály elhelyezte a tiszteletadás virágait és a saját készítésű forradalmi zászlókat.

A felsőbb évfolyamok diákjai pedig a Szabadság, szerelem című alkotás rendhagyó filmvetítésén élhették át a forradalom hangulatát.

Bolyai anyanyelvi csapatverseny

Iskolánkban a Bolyai anyanyelvi csapatverseny körzeti fordulója

2018. november 9-én 14.30 -tól 15.30-ig

kerül megrendezésre.