Ismét szegényebbek lettünk… Meghalt Gabi néni!

 

Sinkó Lászlóné, Gabi néni 1993-ban költözött Budakalászra és jött a Kalász Suliba tanítani magyar nyelvet, irodalmat és történelmet – hivatalosan, a munkaköri leírás szerint. Hogy valójában mi érkezett vele és általa az iskola életébe, azt lehetetlen szavakba önteni, hűen és hiánytalanul megnevezni.

A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen végzett magyar, történelem, könyvtár és népművelő szakokon, majd 30 évvel később a közoktatás vezetői posztgraduális képzést is. Ott ismerte meg későbbi férjét, Sinkó Lászlót is, akinek egy életen át társa volt.

Számos oklevél, állami kitüntetés és miniszteri dicséret, Pedagógus Szolgálati Emlékérem és Az Év Pedagógusa díjjal ismerték el pályája során érdemeit.

Mint tanár, munkája szerteágazó és különleges volt. Vezetőtanárként a tanárképzős főiskolai hallgatókat is fogadott történelem óráin, tanítványaival összegyűjtöttek egy helytörténeti kiállításra való anyagot az óbudai lakótelep megépülése előtt, a régi, lebontásra ítélt házak padlásain talált tárgyakból. Az akkori TV Híradó is megörökítette mentőakciójukat.

A Kalász Suliba érkezése 1993 szeptemberében olyan volt, mint a napsütés! Diákjai igyekeztek is mindig a közelében lenni, alig találtuk Őt tanítványai gyűrűjében.…

Mégsem maradt soha észrevétlen: egyénisége mindig kiemelte: óráit lényéből fakadó lendülettel, élvezetesen és változatos módszerekkel tartotta. A tárgyi tudásnál sokkal fontosabbnak találta egy egészséges életszemlélet átadását, emberi értékek kialakítását a fiatal kamaszokban. Ehhez az irodalom és a történelem tantárgyak jó alapot adtak. Eredendően a jó kedélyű és vidám volt, szeretett beszélgetni a gyerekekkel, a szülőkkel, a kollégáival; nem állt tőle távol a jóízű tréfálkozás sem. Gabi néni a tanítványait családtagként kezelte, hosszú évek után is számon tartotta. Tanította őket főzni, savanyúságot eltenni. Közösségformáló tevékenysége máig ható.

Osztályfőnökként nem csak tanára, de ha a szükség úgy hozta, tanítványai anyja, gondviselője is volt. Osztályfőnöki munkaközösség-vezetőként az ifjúságvédelmi feladatokra helyezett nagy hangsúlyt.

Büszke volt gyökereire, többnapos kirándulást is szervezett osztályainak Debrecenbe és környékére, hogy megmutassa és megszerettesse diákjaival azt a tájat és környezetet, ahonnan származott. (Mintha a puszta lénye nem lett volna elég ahhoz, hogy ezt is elérje...)

Igazi tehetsége a gyerekek „egyéb” foglalkoztatásában bontakozott ki. Sorolni is nehéz számtalan ötletét… Végső soron, talán, minden résztvevő és néző számára a színjátszó kör előadásai voltak a legemlékezetesebbek! Az emberke tragédiája, A pölöskei nótárius!

A Luca napi búza ültetés hagyományát Ő élesztette fel – ki tudja hány kalászi család, hány generáció tanulta el tőle!

Farsangi műsorainak fergeteges paródiái, a kis hattyúk tánca évek múltán is emlékezetes.

Tanítványai közül kérdezte egyszer valaki, hogy miért „küszködik” annyit a kevésbé tehetséges, szorgalmas, nem túl szófogadó gyerekekkel. A válasza nagyon egyszerű volt: mert a többi gyerek tudja, mi a dolga, őket csak tanítani kell.

Kollegájaként csak annyit mondhatunk: jó volt az osztályaiban tanítani, mellette dolgozni! Mindig tudott tanácsot adni, lelket önteni a szomorkodókba, vagy csak meghallgatni. Most mi hallgatunk, mert nem lehet hogyan mondani…