Mesés gyermeknap a 120 éves Kalász Suliban

Van Budakalászon egy 120 éves öreg iskola. Régóta működik már, sok gyermek tanulta meg itt a betűvetést, a könyvek olvasását és a számolás tudományát. Május 20-án viszont egészen más miatt gyűltek össze benne kicsik és nagyok. Az iskola kitárta kapuit, hangos gyermekzsivajjal, mosolygós arcú diákokkal és felnőttekkel telt meg az épület. Megkezdődött az idei év legnagyobb rendezvénye, gyermeknapra hívtuk a Kalász Suli közösségének apraját és nagyját, ezzel is ünnepelve a 120 éves jubileumot.

Ezen a napon különlegesebbnél különlegesebb játékok várták a gyermekeket. Próbára tehették bátorságukat, ügyességüket és tudásukat is. Légvárak, trambulin, rodeó bika, elektromos kiskocsik, motorok, tűzoltó- és rendőrautó varázsolták el az ide látogatókat. Íjjal, lézer- és airsoft fegyverekkel lőhettek célba. Ha valakinek még ez sem volt elég, megmérethette bátorságát a kígyók simogatásával, vagy felfedezhette a rémisztő elvarázsolt kastélyt is. A gyerekek furfangos gondolkodásukat segítségül hívva juthattak ki a szabadulószobából. Érdekes állatok is érkeztek hozzánk erre az alkalomra a Budakeszi Vadasparkból, és vidám pillanatokkal ajándékozták meg a bemutató résztvevőit.

A nap egyik kiemelkedő eseményeképp egy hatalmas flashmobbal köszöntöttük iskolánkat, melyben a régi és jelenlegi diákok, szülők, pedagógusok összeállva rajzolták ki a KALÁSZ SULI 120 feliratot.

Mesés egy nap volt, melyet különlegesen lehetett csak lezárni. A Face Team Akrobatikus Sportszínház csapata gondoskodott erről. Fergeteges hangulatú sportbemutatójuk mindenkit lenyűgözött. A bátrabbak a műsor végén megpróbálkozhattak a zsákolással, a szaltókkal is.

Aki a nap folyamán megéhezett vagy megszomjazott, annak sem kellett messze menni, hiszen a büféhez csalogatott a paprikáskrumpli finom illata, az ínycsiklandó szendvicsek és sütemények.

Családias, jó hangulatú rendezvény kerekedett itt a Kalász Suliban, mely közel ezer érdeklődőt vonzott ide ezen az első, igazán nyárias szombati napon.

 

Jó volt együtt lenni, megélni ennek a nagy közösségnek az erejét.

Külön köszönjük a rendezvény megvalósítását segítőknek:

a rendőrség budakalászi körzeti megbízottjainak;

a Magyar Honvédségnek;

a Pomázi Önkéntes Tűzoltóság budakalászi őrsének;

a Jeli Motors csapatának,

a Hollóvölgy Íjász Egyesületnek;

a  Face Team Akrobatikus Sportszínház csapatának;

a Kalász Suliért Alapítványnak és dr. Joósz Diánának, az alapítvány elnökének;

a Kalász Suli Szülői Munkaközösségének és Szabóné Szabó Krisztina elnöknek;

és végül, de nem utolsó sorban a Kalász Suli Általános Iskola dolgozóinak.

A gyermeknapról további fotókat képgalériánkban láthatnak.

A flashmobról készült videót az alábbi linken érhetik el:

>>GYERMEKNAP<<