Megemlékezés
A svábok kitelepítésére emlékeztünk
Február 22-én emlékeztünk meg a budakalászi svábok kitelepítéséről. Diákjaink német népismeretórákon idézték fel a 77 évvel ezelőtti eseményt.
A Budakalászi Német Nemzetiségi Egyesület tagjai és iskolánk képviseletében Jeney-Till Melinda intézményvezető-helyettes és Hegyi Bálint diákpolgármester helyezték el a megemlékezés koszorúját a kitelepítési emlékműnél.
Német vers- és prózamondó verseny
Iskolai német vers- és prózamondó verseny
Februárban minden osztályban megtartották már a német szavalóversenyt, ma pedig sor került az iskolai fordulóra. Izgatottan várakoztak kicsik és nagyok a német terem előtt. A kérdés az volt: kit választanak ki arra, hogy a területi versenyen képviselhesse iskolánkat? Sok szép produkciót hallgattunk meg, nehéz volt a választás. Különdíjakat is osztottunk: Szamosvári Döniz 6.a, Jász Emma 3.b és Gál-Joósz Gergely 2.m osztályos diákunknak. Az alábbi tanulók pedig kategóriájuk legjobbjainak bizonyultak:
Márton-nap
Márton-nap
November 11-én délután izgatottan gyülekezett sok-sok németes kisdiák az iskola udvarán. Hamarosan kezdődött is a harmadikos évfolyam előadása: a 3.b csoportja Márton-napi dalokat adott elő, a 3.a-sok pedig Szent Márton életének egyik híres epizódját játszották el németül. A program a templomkertben folytatódott, ahol lampionok fényénél keresték a gyerekek az elrejtett libákat.
Eredményhirdetés
Svábház projektnap eredményhirdetése
Hétfőn az udvari színpadon hirdettük ki, hogy melyik csapat töltötte ki a legügyesebben a feladatlapot a projektben részt vevők közül. A harmadikosoknál a „Die Wölfe”, a negyedikeseknél a „Die Katzen”, az ötödikes évfolyamon pedig a „Die Fantastische” csapata kapta az oklevelet, jutalmat és a gyereknapon beváltható zsetonokat.
Gratulálunk!
németes munkaközösség
Svábház projektnap
Svábház projektnap
Mindig nagy izgalommal várják németet tanuló diákjaink a Svábház projektnapot. Ilyenkor a népismeret órán csapatokat alkotva, feladatlappal keresik fel a tájházat, ahol helyiségről-helyiségre haladva fedezhetik fel azt a sok kincset, régi használati és berendezési tárgyat, amikről az iskolában már tanultak.
3. oldal / 13