Német tábor
Német napközis tábor 2022
A budakalászi Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Kalász Suli szervezésében 3. alkalommal rendeztük meg a német tábort július 11-15. között. Idén 36 gyerek vehetett részt 2-6. osztályig. A tábor szervezője Németh Niki néni, segítői: Pózna Előd bácsi, valamint régi diákjaink, Hegyi Csenge, Hegyi Kincső és Szarka Nóri voltak.
Nyelvvizsga
DSD1-es német nyelvvizsga eredmények a 8. évfolyamon
A 2020-as tanévtől Budakalászon a Kalász Suli Általános Iskola tanulói német nyelvből DSD1 típusú B1-es és A2-es szintű nyelvvizsgát tehetnek. Tavaly indította be az iskolánk ezt a nagyszerű lehetőséget diákjai számára, akik így helyben tudnak nyelvvizsgát tenni.
Német évfolyamversenek
Iskolai évfolyamversenyek németből
Idén végre meg tudtuk tartani hagyományos évfolyamversenyeinket német nyelvből május elején 3., 4. és 5. évfolyamon. A gyerekek németórán írták meg a feladatlapokat. Az első 5 helyezettet külön is kiemeljük, akik a Budakalászi Német Önkormányzatnak köszönhetően ajándékban is részesültek.
Gratulálunk diákjainknak!
A németes munkaközösség
Nemzetiségi nap
Nemzetiségi nap 2022
Két év szünet után idén újra megrendezhettük a nemzetiségi napot. Elsős, harmadikos és ötödikes németeseink hetek óta készültek egy kis műsorral, melyet a Faluház színpadán adtak elő szüleiknek, és a többi gyereknek. Fergeteges hangulatban telt a délután.
Német nemzetiségi szavalóverseny
Regionális német nemzetiségi szavalóverseny 2022.
Idén április 13-án Újhartyánban rendezték meg a német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny regionális fordulóját. Megismerkedtünk a gyönyörű falu tájházával és kézműves foglalkozásokon, felfedező sétán is részt vettünk az ünnepélyes díjátadó előtt. Iskolánkat a 4.a osztályos Szabó Csenge és a 6.c osztályos O. Szabó Emília képviselte, akik kategóriájukban 1. helyezettként jutottak be ide a kistérségi fordulóból.
4. oldal / 13