Német szavalóverseny
Német szavalóverseny az alsó tagozaton
Idén a szavalóversenyeket csak csoportkeretben tartottuk meg, a további versenyek elmaradtak. Szokás szerint minden csoport tanítója kiválasztott egy verset, melyet közösen tanultak meg a gyerekek. Így is nagy izgalommal várták a megmérettetést, hiszen idegen nyelven az osztálytársak előtt sem egyszerű a szereplés.
Márton-nap
Rendhagyó Márton-nap
Idén sajnos a Márton-napra sem kerülhetett sor az eddig megszokott formában, németeseink a tanórákon emlékeztek meg Szent Márton történetéről, mesét néztek, rejtvényeket oldottak meg, színezőket készítettek.
Német tábor
Német tábor
Július 6-10-ig a Kalász Sulis gyerekek napközis német táborban vehettek részt. Több, mint 20 diákunk jelentkezett 3.-6. osztályig.
Német napközis tábor
Német napközis tábort hirdetünk iskolánkban.
Hiányoznak a társaid? Szeretnél kirándulni, játszani és kicsit németezni?
Akkor jelentkezz.
A programok közt: Szentendrei kirándulás, Skyland Budakalász, Svábhàz látogatás, fagyizás,
séta a tóhoz, játszóterezés, jàtékos némettanulás.
Szeretettel várjuk 4.,5.,6. osztályos németeseinket!
Német szavalóverseny
Iskolai német szavalóverseny 2020
Február 5-én, szerdán lezajlott az idei német nemzetiségi szavalóverseny iskolai fordulója. Lelkes tanítók és szülők előtt versenyeztek a gyerekek. Az alsó tagozaton több, mint 40 tanuló mérettetett meg.
8. oldal / 13