A farkas és a hét kecskegida – Der Wolf und die sieben Geisslein

Német interaktív előadáson jártak iskolánk kisdiákjai. A második és harmadik osztályos németet tanuló gyerekek egy rendhagyó, zenés német-magyar előadást néztek meg a Faluházban, Figura Ede és társulata előadásában. A farkas és a hét kecskegida című mese feldolgozásának a gyerekek is aktív részvtvevői voltak, ők bújhattak a szereplők bőrébe.

Tanulónk az országos német vers- és prózamondó versenyen

Hegyi Bálint, negyedikes tanulónk ebben az évben igen kiemelkedő eredményt tudhat a magáénak. Első helyezett lett az iskolai, kistérségi, majd a regionális fordulóban is a német vers- és prózamondó versenyen, így jutott az országos döntőbe. Előadását magabiztos szövegtudás, kiemelkedő előadásmód és szép kiejtés jellemezte. Nagyon szoros versenyben, az ország legjobbjaival megmérkőzve 16. helyezést ért el.

Gratulálunk, nagyon büszkék vagyunk rá! 

Felkészítő tanára: Giay Anikó

Iskolai évfolyamversenyek németből

Idén is megtartottuk évfolyamversenyeinket német nyelvből március végén 3., 4. és 5. évfolyamon. A gyerekek németórán írták meg a feladatlapokat. Az első 5 helyezettet külön is kiemeljük.

Gratulálunk diákjainknak.                           

A németes munkaközösség 

Májusfát díszítettek diákjaink a Svábházban

Szerencsések a Kalász Suli németes tanulói, hiszen az iskolától nem messze található a budakalászi sváb ősök életét bemutató Svábház. Igyekszünk is kihasználni minél többször az év során, hogy itt tanulóink ilyen élvezetes módon bővíthetik a népismeret órákon megszerzett tudást.

Német Nemzetiségi Nap

Április 12-én rendeztük meg Német Nemzetiségi Napunkat a Faluházban. A gyerekek minden évben nagy izgalommal készülnek arra, hogy bemutathassák mit tanultak a német nemzetiségi órákon. Az estét a Nyitnikék Óvoda németes csoportja nyitotta meg, akik idén is nagyon színvonalas zenés-táncos műsorral készültek. A programot a Kalász Suli diákjai folytatták. Az 1., 3., és 5. osztályos tanulók léptek színpadra versekkel, dalokkal, melyekkel remek hangulatot varázsoltak a nézőtéren. A színvonalas műsorok után virslivel, üdítővel vendégelte meg a Német Nemzetiségi Önkormányzat valamint a Német Nemzetiségi Egyesület a szereplőket.

Köszönjük szépen a szervezők és a gyerekek munkáját!

Németes munkaközösség

További fotókat képgalériánkban láthatnak.