Németes advent
Németes advent
November 30-án, advent első vasárnapja előtt iskolánk másodikos németes tanulói rövid műsort adtak elő a Kós Károly Művelődési Házban. A 2.c tanulói karácsonyi verseket, a 2.b diákjai karácsonyi dalokat adtak elő.
Márton-nap
Márton-nap
A német nemzetiségi nyelv tanítása mellett a hagyományok ápolása, megismertetése is fontos szerepet kap a Kalász Suliban. Ezek közül az egyik legfontosabb a novemberi Márton-napi rendezvényünk és a lámpás felvonulás.
Ezen a napon mindenki örömmel vesz részt. Csupa olyan dolog történik, ami gyereknek, felnőttnek egyaránt kedves. A 3. évfolyamosok előadásában megismerhetjük Szent Márton legendáját, és vidám dalokat hallgathatunk, a libakeresés izgalma a templomkertben még a szülőkre, tanárokra is átragad, ráadásul a finom sütik forró teával megkoronázzák ezt a délutánt.
Ez idén november 12-én is így történt iskolánkban!
További fotókat képgalériánkban láthatnak.
Neue Zeitung Junior
Neue Zeitung Junior
A Kalász Suli 5.b osztálya a Neue Zeitung Junior című újságban mutatkozik be november hónapban.Íme az oklevél és a bemutatkozó interjú,melyben elmondjuk,miért is vagyunk szuper osztály.
Spatzenpost
Német újságok segítik tanulóinkat a nyelvtanulásban
Évek óta rendelünk németes tanulóinknak Ausztriából újságokat. Az ezekben található autentikus szövegek közelebb hozzák a gyerekekhez a tanult nyelvet, s jobban megismerhetik azokat az országokat, ahol németül beszélnek.
Alsósainkat a Mini Spatzenpost két kis verebe, Edi és Ida kíséri el a cikkek olvasása során. Munkánkat segítik az újságban található Schnipp-Schnapp oldalak, melyek alkalmat adnak a tevékenykedve tanuláshoz: vágunk, ragasztunk, puzzlekat készítünk. Az újságokhoz állatokat ábrázoló plakátok, valamint 2 ingyenes szám is tartozik. Felsőseink már a komolyabb nyelvtudást igénylő Spatzenpost és Lux cikkeit dolgozzák fel német órákon, valamint a szövegekhez készített feladatlapokkal gyakorolják a szövegértést. A további feladatokra vágyókat segítik az újságokhoz tartozó online feladatok a www.lehrerservice.at linken található oldalon.
Német vizsgák
Német vizsgák
4. osztály végén minden német nemzetiségi nyelvet tanuló diák szóbeli vizsgát tesz.
Témakörök:
"A" tétel: Ich -ezt felkészülés nélkül mindenki kapja.
"B" tételeket húzzák és felkészülési idő van, írásban kidolgozható a témakör.
1. téma: Wohnen
2.tétel: Tagesablauf
3.tétel: Dialoge a)Útbaigazítás(diák az útbaigazító)
b) Vásárlás (diák a vásárló)
6. osztály év végén írásbeli vizsga lesz (követelménye: Origo Junior A2 nyelvvizsga szintjének megfelelő feladatsor (Nyelvtani , szövegértései, szövegalkotási, hallás utáni értési feladatok A2 nyelvi szinten)
7. osztály végén minden német nemzetiségi nyelvet tanuló diák szóbeli vizsgát tesz.
Témakörök:
A vizsga bevezetése: általános kérdések. Felkészülési idő van, írásban kidolgozható a témakör. Egy kihúzott téma!
1.Ich und meine Familie (Én és a családom)
2.Schule (Iskola)
3.Sport und Freizeit (Sport és szabadidő)
4.Tagesablauf (Napirend)
5.Urlaub, Reisen (Nyaralás, utazás, egy nyári élményem múlt időben elmesélve)
6.Das Wetter und die Jahreszeiten (Időjárás és évszakok)
8. osztály végén minden német nemzetiségi nyelvet tanuló diák szóbeli vizsgát tesz.
A vizsga két részből áll:
1. témakör kifejtése ( 10 téma )
2. Képleírás (10 kép)
Két kihúzott téma közül választ egyet,és mellé egy képet húz. felkészülési időt biztosítunk.' B1 szint'
Témakörök :
1.Ich und meine Familie (Én és a családom)
2,Schule (Iskola)
3.Sport und Freizeit (Sport-és szabadidő)
4.Tagesablauf (Napirend)
5.Urlaub, Reisen, Sommererlebnisse (Nyaralás, utazás, nyári élményeim)
6.Das Wetter und die Jahreszeiten (Időjárás , évszakok)
7. Wohnort, mein Zuhause (Lakóhely, otthonom)
8. Gesunde Lebensweise (Egészséges életmód)
9 . Einkaufen (Bevásárlás)
10. Feste (Ünnepek)
Sikeres felkészülést kívánunk diákjainknak ! :)
12. oldal / 13