„Aki hangszeren játszik, máshogy áll a világhoz”

Évek óta zongorázom. Szeretem, ahogy összeállnak, megszólalnak a darabok a kezem alatt. Mégis 12 éves fejjel is biztosan tudom, hogy soha nem lesz belőlem zongoraművész. Van egy nagy hibám: utálok gyakorolni. Mindig izgatott a kérdés: vajon könnyű a született tehetségeknek, akik már kiskoruk óta tudják, hogy mit fognak csinálni egész életükben? Vagy nem is tudják, csak a tehetségük miatt elvárják tőlük és talán nincs is más választásuk? Vajon a felnőtt művészeknek ez könnyen megy? Hauser Adrienne zongoraművésznő mesélt nekem az életéről.

Csodagyerekként emlegetik Önt, tehetségét külföldön is ismerik és elismerik. Miért kezdett már 4 évesen zongorázni, volt a lakásukban zongora? Esetleg volt valaki a családjában, aki szakmailag is támogatta?

Mivel egy négyéves gyermek még nem döntésképes, édesanyám döntött úgy, hogy el kellene kezdeni zongorázni. Kezdetben nem volt zongoránk és szakmailag sem volt senki a családban, aki támogatni tudott volna. Az édesapám állatorvos volt, édesanyám számvitellel foglalkozott, de a tágabb családban sem volt zenész. Később már volt egy  pianínónk, így az édesapám felnőtt fejjel kezdett el zongorázni tanulni. Már volt vagy 30 éves, aztán amikor hallottam őt, odamentem, elkezdtem pötyögni. Nyilvánvaló lett, hogy ezt a gyereket érdemes lenne zenére tanítani. Valahogy így kezdődött el az egész.

Céltudatosan akart zongorista lenni, vagy próbált más irányba is menni?

A céltudatosság, az olyan 10-11 éves kor körül jelent meg. Addig nem tudtam, hogy miért vagyok ott, ahol vagyok. Már 8 éves koromtól a Zeneakadémiára jártam, és akkor még nem tudtam, hogy miért is járok oda. Olyan 10-11 évesen tudatosult bennem - amikor Schubert egyik művét megismertem-, hogy ez az én utam.

Hogyan töltötte az iskolás éveit? Jó tanuló volt?

Igen, jó tanuló voltam, de magántanuló. Viszont a Gimnáziumban már nem voltam olyan jó tanuló, mert 16 évesen már a Zeneakadémia 1. évfolyamos hallgatója lettem és a kettő együtt nem volt könnyű. Az általánost kb. öt helyen végeztem, mert annyit költöztem. Szabolcs megyei vagyok, és mivel a szüleim nem tudtak felköltözni Budapestre, albérletről albérletre jártam. Az általánosban szinte végig kitűnő tanuló voltam, talán nyolcadikban csúszott be néhány négyes. Meg kell, mondjam, hogy az iskolai évek nem voltak megterhelőek. Sokkal könnyebb volt, mint most nektek, mert lényegesen több szabadidőm volt azzal együtt, hogy zongoráztam. Magántanulóként vizsgát kellett tennem, viszont szombaton is volt iskola.

Mivel töltötte a szabadidejét gyerekként?  Mivel tölti most? 

Gyerekkoromból a vakációkra emlékszem legszívesebben. Azokat nagyon szerettem, mert akkor hazamehettem, és ott nagyon nagy szabadság volt. Az édesapám egy olyan állatkórháznak volt az igazgatója, amihez hatalmas terület tartozott. Ez olyan volt, mint egy grund. A szomszéd gyerekekkel mindenfélét játszottunk ott. Egész más volt a hetvenes években az élet, mint most, amikor azt gondolják az emberek, hogy csak külföldi nyaralással lehet kikapcsolódni.  Nem volt számítógép, de olyan játékok voltak és olyan dolgok, amik igazi élményt nyújtottak a gyerekeknek. Például földvárat építettünk, leástunk a földbe egészen addig, amíg egy elektromos kábelt nem értünk el, vagy fűzfából íjakat készítettünk. Tehát sokkal kreatívabb dolgokat végeztünk, mint a mostani korosztály azzal együtt, hogy én 20 éves koromig nem utaztam Nyugat-Európába. Utána már sokat mentem, de addig nem. És nem is nagyon hiányzott…

Játszott valamikor zenekarban?

Nem, hiszen a zongora szimfonikus zenekarba csak akkor való, ha versenyművet játszunk és mi vagyunk a szólisták. Úgy persze nagyon sokszor játszottam, hogy én voltam a szólista, de mint zenekari tag, úgy zongorista nem szokott játszani. Esetleg harmóniumon, de én azon nem játszottam. 

Van kedvenc zeneszerzője, akinek szívesen játssza a darabjait?

Van, de inkább úgy mondanám, hogy kedvenc műveim vannak. Zeneszerzők közül van egy örök visszatérő: Chopin, de nagyon szeretem Bachot és a barokk zenét is. Már gyerekkoromban elkezdtem vele foglalkozni. Olykor félrerakom, jönnek mindenféle zenék, modern darabok is, aztán visszatérek hozzá. Amikor visszatérek, mindig egy magasabb szintről szeretném indítani, vagyis törekszem erre, mert különben rutinná válna, és az megöli a fejlődést.

Itthon és külföldön is koncertezik. A közönség ugyanúgy fogadja?

Még egy országon belül sem, mert függ a helytől. Például attól, hogy nagy koncertteremben vagy csupán egy kis közösségnek játszom. Szóval ez annyira sokféle, mindegyik különböző. Például vannak országok, ahol nem nagyon tapsolnak. A helyzet nagyon változó, és én ezt rögtön érzékelem. Ahogy belépek, azonnal érzem, hogy milyen a hangulat. Van, ahol nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy a figyelmüket felkeltsem, van, ahol még be sem lépek, de már tapsolnak. Tehát ez közönségfüggő. Délen például sokkal vehemensebbek. Elég sokat járok mostanában Kanadába és Ázsiába. Kanada szokásai nagyon hasonlítanak az európaiakéhoz. Ázsia már nagyon más, mert sokrétű. Japán, Kína, Dél-Korea  a komoly zenében nagyon képzett, de Délkelet-Ázsia, az már egész más. Ott sok országban nincs a klasszikus zenének olyan kultúrája.

A Zongora Ünnepe Keleten – Tiszadobi Zongorafesztivál létrejöttét Ön kezdeményezte. Miért éppen Tiszadobot választotta helyszínül?

Szabolcs megyei vagyok, ezért ott kerestem helyszínt. Mindenképpen az ottani embereknek szerettem volna nyújtani egy olyan lehetőséget, ahol ők is magas szintű koncertekhez juthatnak, de nemcsak ez volt az ok, hanem e téren hiány is volt itthon. Egyébként a mai napig nincs zongorafesztivál Magyarországon. Akkor egy  nagyon szerencsés találkozás volt, a kastély, a település, az időpont… Mondhatni kegyelmi állapot.

Tervezi, hogy folytatódik ez a koncertsorozat? 

Én igen, de majd meglátjuk, hogy a világ is tervezi-e. Az épület renoválása miatt is szakadt meg a koncertsorozat. Most pedig megint építkezésbe fogtak. Jelenleg a külső felújítás zajlik, és amíg ez tart, addig nem lehet ott fesztivált rendezni. 

Mennyit, hogyan gyakorol a koncertjeire?

Attól függ, hogy milyen koncert lesz, és milyen a műsor. Ha egy szólóestet tartok, ami mondjuk 70 perces, arra nagyon sokat kell gyakorolnom. Ha egy zongoraversenyről van szó, ami 15 perces, arra is ugyanolyan erőbedobással készülök. Attól is függhet, hogy barokk zenét vagy XXI. századit, esetleg klasszikust játszom, de az állapotom is befolyásolja. Naponta legalább 3 óra ideális lehet. Sokat gyakoroltam, amikor kicsi voltam, és aztán később is. A Zeneakadémián például napi 5-6 órát is. Ha valaki nem gyakorol eleget gyerekkorban, az már nem pótolható később. Azokat az éveket már nem lehet visszahozni, ez az alapozás időszaka. Ha az alap nem szilárd, összedől az építmény.

A férje is világhírű karmester és zongorista volt, Kocsis Zoltán. Gyakran léptek fel együtt?

 Házasságunk elején elég sokat szerepeltünk közösen külföldön és Magyarországon is, öl négykezeseztünk, és több cd-t is készítettünk. Tiszadobon többször is játszottunk együtt, de nem az volt a profil, hogy egy négykezes együttes legyünk. Időnként felléptünk. Legnagyobb élményem Schubert négykezesei voltak, vagy Bartók Csodálatos mandarinja, melyet Svájcban többször is előadtunk.

A komolyzenén kívül hallgat, hallgatnak mai slágereket is?

Nem, mai  "úgymond" könnyűzenét nem igazán. A klasszikus zene olyan sokrétű és gazdag forrás, hogy ennek a megismeréséhez az egész életem kevés. Viszont a komolyzenén kívül nagyon szeretem még a francia sanzonokat.  Úgy gondolom, mindenfajta zenének megvan a funkciója.  Úgy értem, értelmes, jó zenének – mert vannak olyan zenék, amiket nem tudok befogadni, vagy azt nem nevezném zenének -, tehát ami mögött érték van, annak van létjogosultsága. A történelem folyamán mindig is voltak zenék, amiket bizonyos alkalmakra használtak, pl. temetés,  szórakozás, katonai zenék stb. Elég érdekes lenne, ha mondjuk, Bachra mulatnának. Csak tudni kell tehát, hogy minek hol a helye és nem felcserélni ezeket. Sportcsarnokba nem való klasszikus koncert, mint ahogy a Nemzeti Hangversenyterembe sem való rockzene, és a filmzene pedig moziba való. Meg kellene találni, hogy minek hol a helye, és ez most nagyon nem megy a világban. Szóval elég vad dolgok vannak manapság. Ezért nem könnyű a mai fiataloknak. Azt tanácsolnám nekik, hogy ne higgyenek el mindent, amit a reklámok  sugallnak. Gondolkozzanak el a jelentésükön.

Mennyire tartja fontosnak, hogy a mai gyerekek is tanuljanak hangszeren játszani?

Nagyon. Nagyon fontos, mert aki ezt birtokolja, az sokkal gazdagabb, sokkal szélesebb a látóköre. Aki hangszeren játszik, máshogy áll a világhoz. Ez egy olyan érték, amit már nem lehet később bepótolni. Felnőttkorban nem lehet zenét tanulni úgy, mint gyerekkorban.  hobbi szinten lehet, de akkor már lehetetlen magas szintre eljutni. Ezért lenne fontos, hogy gyerekkorban kezdjék el a tanulást. Tudom, a gyakorlás nehéz, de hidd el, hogy mindenkinek az. Nekünk, művészeknek is nehéz, nemcsak a gyerekeknek, de eredményt elérni az életben csak erőfeszítéssel lehet.  Nekünk azonban van egy belső rajongásunk, ami segít.

Nagy Zsófia Fanni

6.c