„Az ember ott érzi otthon magát, ahol szeretik”

Él Magyarországon egy olyan énekes, aki ugyan szlovák nemzetiségű, de itt lett ismert művész. Sokan és egyre többen szeretik, hiszen egy nyitott, barátságos, kedves ember. Új otthont választott magának, mégpedig hazánkat. Ő Peter Srámek.

Néhány évvel ezelőtt az egyik tehetségkutató műsorban való szereplésed miatt költöztél Budapestre, azóta itt is élsz. Mi miatt döntöttél úgy, hogy végleg Magyarországra költözöl?

Az az igazság, hogy azért költöztem ide, mert ide köt a munkám, itt közel vannak hozzám azok az emberek, akikkel dolgozom. Bármikor tudunk beszélni és találkozni. A turnémenedzser nagyon közel lakik hozzám, vele járok fellépni, így sokkal egyszerűbb, mintha Szlovákiából kellene ide utaznom. Sokkal egyszerűbb a zenekarommal is próbákra járni. Amikor a tehetségkutatóban voltam, sokat utaztam anyukámmal a sok próba miatt. Egy hét alatt oda-vissza volt, hogy négyszer utaztunk a vonattal, mert nem itt laktunk Magyarországon. Ezért is gondolom, ha valamit 100%-osan akarsz csinálni, ott kell élned. Megmondom őszintén, hogy azért élek itt, mert imádom Magyarországon az embereket. Azt gondolom, hogy az ember ott érzi otthon magát, ahol szeretik, és én ezt nagyon is érzem itt, ezért igyekszem ugyanazt visszaadni.

Miért döntöttél úgy, hogy éppen Magyarországon próbálsz szerencsét?

Először Szlovákiában próbálkoztam, de az volt a baj, hogy ott nem a tehetséget nézték, nem az volt a legfontosabb. Mindenkit zavart az öltözködésem, mert én már akkor is hordtam ezeket az ékszereket. Emlékszem, mintha ma lenne, hogy azt mondta a zsűri, ilyen stílussal inkább a cirkuszba menjek el énekelni. Amikor visszanéztem a TV-ben a felvételeket, nem éreztem, hogy rosszabb lennék, mint akik továbbjutottak. Nem a tehetség volt a lényeg, hanem a story, hogy milyen háttérrel jöttek ide. Én hál’istennek egészséges voltam, jó családból jöttem, nem voltunk szegények, és ez sajnos nem volt érdekes a nézőknek és annak, aki szervezte a műsort. Azt is tudni kell, hogy ezekben a tehetségkutatókban nem a zsűri dönti el, hogy ki jut tovább, hanem a rendező. Ez sajnos így van, és ha a rendezőnek nem tetszik, amit csinálok, akkor ennyi volt.

Annak ellenére, hogy szlovák vagy, miért éppen a magyar zenei világ tetszik neked?                                                                                             

Anyukám otthon magyar zenéket szokott hallgatni, főleg Zámbó Jimmyt. Én eleinte nem hallgattam, nem értettem a szöveget. Végül olyan dalokat kerestem, ahol a hangomat el tudom kicsit jobban engedni. Ezt Zámbó Jimmy zenéiben találtam meg. Eleinte csak saját kiejtéssel tudtam otthon énekelni. Megtetszett a hangja, aztán anyukám mesélt az életéről, arról is, hogy ő már nem él. Nem értettem a dalok szövegét sem, de anyukám lefordította őket, és nagyon megtetszettek. Igazából Jimmy volt az első magyar énekes, akit otthon hallgattam. Anyukám az egyetlen a családban, aki beszél magyarul. Ő is szlovák, de olyan környéken élünk, ahol sokan beszélnek magyarul, és szerette volna érteni, amit beszélnek a többiek. Mi otthon csak szlovákul beszéltünk huszonkét évig. Szerettem a magyar zenéket, csak nem nyilvánosan énekeltem őket.

Könnyen be tudtál illeszkedni a magyar zenei világba?    

Amikor először felemelkedett a fal a tehetségkutatóban, amikor az emberek szavaztak, akkor éreztem igazán, hogy mennyire szeretnek. Azt láttam, éreztem az utcán bárhová mentem, hogy az emberek elfogadtak olyannak, amilyen vagyok.

A zenésztársak is?                           

Igen, és ez meglepő, csodálatos dolog. Én fiatalként igazi legendákkal beszélgethettem, például az Omega, a Neoton Família tagjaival, Kovács Katival, és jóban voltam Aradszky Lászlóval. Nagyon szeretem, tisztelem ezeket az embereket, és úgy érzem, ők is engem.

Már Szlovákiában is magyar előadóktól énekeltél?

Nem, szlovákul énekeltem. Szlovákiában egy TV-s tehetségkutató műsorban szerepeltem 13 éves koromban nyáron. Ott sikeres voltam, de még gyerek. Akkoriban nem nagyon tudtak mit kezdeni az onnan kikerülő gyerekekkel, nem úgy, mint Amerikában. Nem volt, aki foglalkozzon velünk. Bár egy évig jártam fellépni szlovák dalokkal a tehetségkutató után, de utána vége lett. Nem írtam saját dalokat, nem foglalkozott velem senki, és ezért ez eltűnt Szlovákiában. Amikor a konzervatóriumba jártam, színészetet és éneklést tanultam, akkor kezdtem el többet foglalkozni az énekléssel. Iskolai koncerteken léptem fel, de szlovákul énekeltem, magyarul csak otthon. Mióta híres vagyok, már hívnak Szlovákiába, eddig nem. Inkább olyan településekre megyek, ahol beszélnek magyarul. Az a legviccesebb, hogy mint szlovák nem énekeltem Pozsonyban, de mint magyar, igen.

Miért éppen a popzene áll hozzád közel? Miért nem rock?

Nézzetek rám, ezért nem rock. Nagyon szeretem a szép dalokat, ahol érthető a szöveg, szép a zene, ahol lehet érezni, hogy az ember művész. Imádom a nagyhangú énekeseket, nagyon szeretem, amikor a dalnak az életről szól a szövege. Inkább a szép zenéket szeretem. Igaz, a gyors dalokat is meg lehet úgy írni, hogy a szíve benne van az előadónak. Meghallgatom a mostani zenéket is, a rap-et is, de tudom, hogy azt én nem tudom megcsinálni. Inkább azzal foglalkozom - nagyképűen fog hangzani -, amiben jó vagyok.

Kik azok az emberek, akikre példaképként tekintesz? Ki a kedvenc külföldi előadód?                                                                                       

Bruno Mars, Michael Bouble, Celine Dion, Whitney Houston, Michael Jackson, Zámbó Jimmy, Csepregi Éva, Kovács Kati, inkább a legendákat szeretem, és Dér Henit.

Hogyan ismerkedtél meg Zámbó Jimmy családjával?

Kaptam egy jegyet az anyukámtól a szülinapomra az emlékműsorra, amit évente Csepelen szerveznek meg. Ez egy emlékkoncert, oda vendégként mentem. A szünetben szerettem volna Zámbó Árpival fotót készíteni, mert hasonlít Jimmyre. Ő beszélt hozzám, de anyukám mondta neki, hogy nem beszélek magyarul, viszont énekelni tudok. Mindig van anyukámnál egy pendrive, amin zenei alapok vannak. Azt mondta Árpi, ha tudok énekelni, akkor menjek a színpadra. Én, mint vendég, hirtelen a nézőtérről a színpadra kerültem. Elénekeltem először egy cseh dalt. Nagyon nagy tapsot kaptam, majd Jimmy „Szállj velem” című dalát kezdtem el, és akkor felrobbant a nézőtér. Jimmy anyukája - aki a kórházból jött a koncertre, oda is ment vissza -, az egész dal alatt állt és tapsolt. Én sírtam, mint egy kisgyerek a színpadon, mert ez nagyon megható volt számomra. Egy cseh dalt énekeltem először Magyarországon.

Volt valaki a családban, aki zenei tevékenységgel foglalkozott?   

Nem, én vagyok az egyetlen, az első a családban. A nagymamámnak nagyon szép hangja volt, de ő csak a konyhában énekelt. Igazából az anyukámnak is van hallása, nem is énekel hamisan, de én vagyok az az ember, aki a színpadra állt.

Szlovákiában színészkedtél. Gondoltál rá, hogy Magyarországon is folytatod ezt?                                                                                                                     

Nem lettem színész, bár azt tanultam. Volt néha egy kis szerepem sorozatokban, de ez nem jelenti azt, hogy nagy színész lennék Szlovákiában. Érdekel most is a színészet, de úgy gondolom, hogy először jobban meg kell tanulnom magyarul, mert a színházban, filmforgatásokon senkinek sincs ideje arra, hogy megvárják, helyesen mondjam a szavakat. Nehéz ez még nekem, de ki tudja még, mi lesz.

A családod, hogy fogadta a hírt, hogy híres lettél?  

Anyukám nagyon boldog, de fáj neki, hogy nem vagyok otthon. Nagyon jó a kapcsolatom anyukámmal és sokszor meglátogat. Ha minden rendben van, kéthetente, de volt, hogy hetente jött hozzám. Hoz nekem kaját, mert én nem főzök, csak gyors dolgokat, vagy inkább rendelek.

Nagyon sokan szeretnek és támogatnak, viszont vannak olyanok, akik kritizálnak téged. A tőlük kapott kritikát, hogy fogadod?

Úgy gondolom, nem létezik olyan ember, akit mindenki szeret. Teljesen rendben van, hogy nem vagyok mindenkinek szimpatikus, de én inkább azokkal az emberekkel foglalkozom, akik szeretnek. Akik nem szeretnek, azoknak bármilyen dalokat is fogok énekelni, akkor sem fog tetszeni.  Minek ezekkel az emberekkel foglalkozni?

Mi az, ami a leginkább tetszik neked a magyarokban?

Nem tudom, hogy miért van, lehet, hogy csak én érzem, de itt sokkal barátságosabbak az emberek, mint Szlovákiában.

Ez miben mutatkozik meg? Miért barátságosabbak?

Nem tudom megmagyarázni, én ezt érzem. Sokszor találkoztam olyan emberekkel, akik segíteni akartak. Én Magyarországon senkitől sem hallottam, hogy szlovák vagyok, nem akarnak velem foglalkozni. Mindenhol csak segítséget kaptam, nem azt, hogy szlovák vagy és menj vissza Szlovákiába. Nem hallottam ilyet, lehet, hogy van, de akkor csak a hátam mögött és ez nem érdekel.

Szeretsz Budapesten lakni.

Imádok. Szeretek edzőterembe járni, mert ott mindenkivel jóban vagyok, beszélgetek, olyan mintha otthon lennék. Az üzletben mintha 20 éve ismernénk egymást. Tök jó. Amikor idejöttem, idegenek voltunk és most már olyan, mintha barátok lennénk.

Amikor letelepedtél Budapesten, még csak szlovákul beszéltél. Most már nincs szükséged tolmácsra.

Kezdetben nem tudtam magyarul. Ez megnehezítette a dolgomat, mert egyszerűen egy kenyeret sem tudtam venni. Nem volt könnyű, de tudtam, hogy itt kell lennem, és ha az ember valamit akar, úgy gondolom, könnyen meg lehet tanulni bármilyen nyelvet. Használnom kellett a nyelvet. Amit hallottam, az ragadt rám.

Nehéz volt megtanulni a magyar nyelvet?

Nehéz, nagyon nehéz.

Segített neked valaki a tanulásban?

Igazából nem. Nem jártam tanárhoz. Lehet, hogy gáz, mert most sem beszélek tökéletesen, de én nem tudok könyvből tanulni, úgy, hogy azt olvasom és tanulom. Én az iskolában sem voltam jó tanuló, utáltam tanulni. Ezt őszintén bevallom, nem szerettem iskolába járni, de ha valamit meg kellett csinálnom, azt meg is csináltam. Azt gondolom, hogy azért érthető, amit mondok, pedig segítség nélkül tanultam. Tudom, hogy kell még tanulnom.

Mi az, ami a szívedhez leginkább közel áll a magyar kultúrából?       

Az emberek. Nekem ők jelentik a kultúrát. Engem a látványosságok nem igazán érdekelnek, nagyon szépek, de inkább az emberek érdekelnek. Az emberek viselkedése, hozzáállása is más, mint Szlovákiában. Azt, hogy miben, pontosan még nem tudom megmondani.  Szeretem az embereket, és ezt szerintem lehet is érezni. Imádom, amikor az emberek azt mondják, hogy közvetlen vagyok és emberi. Én úgy viselkedem az emberekkel, ahogyan én is szeretném, hogy viselkedjenek velem. Ez fontos. Azt szeretem, amikor az emberek azt mondják, hogy köszönjük, hogy idejöttél. Mi kell több? Ennél szebb nincs.

Varga Izabella

8.a