Pillanatképek a sportorientációs osztályaink életéből
Bemutatkozás
Dobozi Tímea vagyok, jelenleg a 4.a osztály osztályfőnöke.
Tanulmányaimat a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Karán végeztem tanító szakon. Tanulmányaim elvégzése után több budapesti magániskolában is tanítottam, majd 2019-ben megtaláltam azt az intézményt, amit mindig is kerestem: a Kalász Sulit.
Pedagógiai munkámban fontosnak tartom az élményalapú oktatást, melynek során a gyerekeket aktív tevékenységekkel vonjuk be a tanulás és tanítás folyamatába. Induktív úton könnyebben képesek befogadni a tananyagot. Ezáltal élményszerűvé, örömtelivé válik az új tudás elsajátítása és belsővé válása, a gyermekek motiváltak lesznek, mely elősegíti a hatékony tanulást. Foglalkozásaimon szerepet kapnak a játékos feladatok, módszereimet és munkaformáimat a gyerekek egyéni szükségleteihez igazítom. Kiemelten fontosnak tartom az tanórák alatti differenciálást. A jelenlegi oktatásban nagy igény van az egyéni különbségek figyelembevételére, mind a felzárkóztatás, mind pedig a tehetséggondozás terén. Fontos, hogy szükség esetén mindkét oldal hangsúlyos szerepet kapjon. Első osztályban, az előkészítő játékos időszak után az olvasás- és írástanításban az elemző-szótagoló módszert tartom hatékonynak. ( Meixner módszer )
A sportorientációs osztály leendő tanítójaként fontosnak tartom a tanulás mellett a rendszeres testmozgást, a sportágak iránti érdeklődés felkeltését, és a harmonikus mozgás kultúra kialakítását.
Nem elhanyagolható szempont számomra, a gyermekek belső egyensúlyának, pozitív önértékelésének kialakítása, továbbá, hogy harmonikus környezetben, kiegyensúlyozottan töltsék napjaikat. Fontosnak tartom a gyerekek önállóságra nevelését, hogy felnövekedve könnyen el tudjanak igazodni az életben.
Osztályomban számítok a szülők támogató segítségére és együttműködésére.
Szeretettel várom leendő tanítványaimat!
Sportorientáció és „éltess” program
Sportorientáció és „éltess” program
A rendszeres testmozgás nemcsak a gyermekek optimális testi fejlődéséhez, egészségének megőrzéséhez elengedhetetlen, vannak egyéb előnyei is.
A sport által fejlődik:
- az önértékelés,
- a problémamegoldás,
- a koncentrációs készség,
- a kitartás,
- a szabálykövetés,
- a tolerancia,
- az együttműködés készsége.
Sportorientációs osztályunk foglalkozási terve
Délelőtti foglalkozások testnevelővel | ||||
1.osztály | 2.osztály | 3.osztály | 4.osztály | |
szeptember | atlétika kézilabda |
atlétika kézilabda |
atlétika kézilabda |
atlétika kézilabda |
október | atlétika kézilabda |
atlétika kézilabda |
atlétika kézilabda |
atlétika kézilabda |
november | judó röplabda |
judó röplabda |
judó röplabda |
judó röplabda |
december | judó röplabda |
judó röplabda |
judó röplabda |
judó röplabda |
január | torna, RG falmászás+akadálypálya |
torna, RG falmászás+akadálypálya |
torna, RG falmászás+akadálypálya |
torna, RG falmászás+akadálypálya |
február | torna, RG kosárlabda |
torna, RG kosárlabda |
torna, RG kosárlabda |
torna, RG kosárlabda |
március | torna, RG atlétika kosárlabda |
torna, RG atlétika kosárlabda |
torna, RG atlétika kosárlabda |
torna, RG atlétika kosárlabda |
április | atlétika labdarúgás |
atlétika labdarúgás |
atlétika labdarúgás |
atlétika labdarúgás |
május | ütős sportok labdarúgás |
ütős sportok labdarúgás |
ütős sportok labdarúgás |
ütős sportok labdarúgás |
június | gördülő sportok | gördülő sportok | gördülő sportok | gördülő sportok |
"Éltess program" foglalkozásainak tervezete A program külsős oktatót, esetenként külső helyszínt igényel |
||||
Délutáni foglalkozások | ||||
1.osztály | 2.osztály | 3.osztály | 4.osztály | |
szeptember | úszás falmászás |
úszás falmászás |
úszás falmászás |
úszás tenisz |
október | úszás falmászás |
úszás falmászás |
úszás falmászás |
úszás tenisz |
november | úszás falmászás |
úszás falmászás |
úszás falmászás |
úszás tenisz |
december | úszás korcsolya |
úszás korcsolya |
úszás korcsolya, jégkorong |
úszás korcsolya, jégkorong |
január | úszás korcsolya |
néptánc korcsolya |
társas tánc korcsolya, jégkorong |
társas tánc korcsolya, jégkorong |
február | úszás korcsolya |
néptánc korcsolya |
társas tánc sakk |
társas tánc sakk |
március | úszás íjászat |
akrobatika | akrobatika sakk |
akrobatika sakk |
április | úszás íjászat |
kajak kenu íjászat |
wakeboard | vitorlázás |
május | úszás néptánc |
kajak kenu | wakeboard | vitorlázás |
június | úszás néptánc |
kajak kenu | wakeboard | vitorlázás |
Táborok: turisztika, lovas, sí, vízi, kerékpár |
Az első sportorientációs osztályunk
Sportosztály a Kalász Suliban
A 2021 őszén indított első sportorientációs osztályunkban a gyerekek napjait nemcsak a betűk, számok világában való kalandozás teszi mozgalmassá, hanem a különféle sportolási lehetőségek is.